U14-es forduló

ETO régi nagy sikereinek színhelyére, Győrbe, a Magvassy Mihály sportcsarnokba rendezték a leány U14 aktuális fordulóját. Házigazda Audi ETO KC és a Tatai AC csapataival mérték össze tudásukat a lébényi katicák. A vendéglátók elleni első mérkőzésen mindent megtettek a győzelem érdekében, sajnos vereséggel zárták a találkozót. Szomorkodásra kevés idő jutott, hiszen a mérkőzés lefújása után, tíz perc szünetet követően már a tataiakkal kellett küzdőtérre lépni. Ezen a mérkőzésen végig vezetve, magabiztos győzelmet arattak a lébényi lányok. Összeségében kijelenthetjük,hogy kis városi csapatunk nagy szívvel küzdött.

Palkovits Zsófia edző:Hétvégén két meccset játszottak U14-és lányaink, Győrben. Első mérkőzés a Győri ETO – val volt. A meccs első része kiegyenlített volt, fej-fej mellett ment a küzdelem, de a második játék részre feladtuk, és így az ETO gárdájáé lett a győzelem. A második meccset a Tatai AC csapatával játszottuk.Nagyon szép játékkal kezdtek a Katicáink, és gyönyörű megoldásokkal, és összjátékkal alakítottunk fölényt. A meccs végéig tartottuk, és a végére 11-gólos különbséget állítottak az eredménybe a lányok! Mindkét meccshez nagyon gratulálunk a csajoknak!

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk